Barion Pixel

A Dísznövény Webáruház cookie-kat használ, annak biztosítására, hogy a használata kifogástalan legyen, és a legjobb élményt nyújtsuk Önnek webáruházunkban.
Bővebb tájékoztatást adatkezelésünkről itt talál: Adatvédelmi nyilatkozatunk
(A beállításokat bármikor módosíthatja a képernyő bal sarkában megjelenő fogaskerékre kattintva!)

Rendben
Menü

11. Dísznövények térigénye kifejlett állapotukban - Dísznövény blog

Majercsik László kertépítészmérnök
11. Dísznövények térigénye kifejlett állapotukban - Dísznövény blog

Az ültetési távolság a dísznövények fejlődését, kiteljesedését  nagyban meghatározza.

Jungelszerű díszkert képSok díszkertben tapasztalni türelmetlenséget, ezáltal bezsúfolt, egymás nyakára ültetett dísznövényeket látni, melyek kiültetéskor még akár szellősnek is tűnnek, ám pár év fejlődés, növekedés, ezáltal terebélyesedés után csak a zavaró látvány fogadja a szemlélődőt, és a zsúfoltságból következően a dísznövények elveszítik szépségüket, mivel felnyurgulnak, elsatnyulnak, a várt csodás élmény csalódássá válik. Ennek a blognak épp ez adja értelmét, hogy a dísznövény kiültetés eredménye felemelő élmény legyen sok év után, mely általában munkát is jelent, a megfelelő gondozás révén.


A Dísznövény Webáruház dísznövényei ismertetéseinek egyik alapvető szempontja a kifejlett dísznövények méreteinek jellemzése.

Ennek során közöljük a végső magasságot és a területi igényét minden dísznövénynek, és javasoljuk a megfelelő ültetési távolságot egymástól, azaz a kiültetés térigényét. Itt példaként a Novita babérmeggy javasolt felhasználása és térigénye látható:

Novita babérmeggy felhasználása kép

Továbbá minden dísznövény leírásának végén egy jellemző összafoglaló látható, ahol szintén szerepelnek a méret és kiültetés paraméterei. Itt szintén a Novita babérmeggy jellemzői látható:

Novita babérmeggy jellemzői kép

Sövények esetében a kiültetés tőtávolságára teszünk javaslatot, talajtakarók esetében pedig közöljük az egy négyzetméterre beültetendő talajtakarók számát. Sövények és talajtakarók esetén is tól-ig értékeket közlünk, ami jelenti a legsűrűbb és a legritkább kiültetési sűrűséget. Tudni kell, hogy amennyiben a sűrű verzió mellett dönt sövény esetében, hamarább kap takarást, vagyis egységes, összefüggő zöldfelületet, talajtakarók esetében pedig hamarább történik meg a talaj takarása, aminek az az előnye, hogy a kiültetett talajtakaró ettől kezdve jó eséllyel nyomja el maga alatt a képződő gyomokat, tehát hamarább tölti be talajtakaró funkcióját. Természetesen amíg a talajtakarás nem tökéletes, a területet fontos gyommentesen tartani.

Díszfák tekintetében is nagy jelentősége van a térigénynek, mivel egy-egy kis területű díszkertet tönkre is tehet egy rosszul elhelyezett díszfa, különösen akkor, ha még ráadásul rossz választás is volt a díszfa fajtája, esetleg 10-15 év múlva derül ki, hogy önmagában betölti az egész díszkertet, mert ekkor bizony már késő a felismerés, kivágni is sajnálhatja, mert amúgy a kiültetett díszfa szép lett. Továbbá egy rosszul megválasztott díszfa a hozzá túl közel ültetett dísznövényeket túlnövi, kiteljesedik a lomkoronája, ezáltal ezeket elnyomja, leárnyékolja, lényegében elveszi az életterüket.

Tehát a javaslatunk az, hogy a jelzett paramétereket dísznövényeinek rendelése során minden esetben vegye figyelembe, ez feltétele annak, hogy a kiültetett dísznövények összhangja, egészsége, ezáltal szépsége hosszú évek múlva is teljes értékű élményt jelentsenek. A kevés néha több:

Előkert díszfával kép


» Tehet észrevételt, megjegyzést, valamint kérdezhet a témával kapcsolatban:

Tartalomhoz tartozó címkék: kertépítés kertgondozás

Keresés